Itt elolvashatod,hogy Betty miket írta  naplójába:

Kapitulálok a szerelem előtt. Ma bebizonyosodott számomra, hogy belém senki sem lehet szerelmes. Csúnya vagyok, de szerencsére van itt valaki, akinek ez nem számit

Neki szüksége van rám. Boldog vagyok, mert sok időt tölthetek vele. Ő olyan férfi, aki csodálatosan viselkedik velem. Csapattársnak tekint, elvisz mindenhova a kocsijával, megosztja velem a kétségeit, mintha nem tudná, hogy minden egyes figyelmessége mennyire kibillent az egyensúlyomból. Mindennel és mindenkivel szemben megvéd. Hisz nekem, és arra kér, hogy ne hagyjam el, hogy legyek vele, mert szüksége van rám. Én, pedig nem tudom, hogyan mondjam el neki, hogy nekem is szükségem van rá, és hogy meghalok, ha elhagy. Éppen ezért félek, mert neki a munka miatt van szüksége rám, de ő nekem más miatt kell? Szerelmes vagyok belé!

Egész nap vele vagyok, és az irodában sötétedésig benn maradok. Amikor nem vagyok vele, akkor is mindenhol őt látom. Megőrülök érte. Nem tudom hogy, holnaptól mit teszek: ő elutazik Kolumbiából. Két hétig nem fogom látni. Nem tudom , hogyan fogom átvészelni a hiányát , mert egy dologban , teljesen biztos vagyok : szerelmes vagyok Armando úrba, és félek ?.Nem akarom hogy , rosszul menjen a sora !Az fájna nekem , mert azért a sikertelenségért , én is felelősnek érezném magam. Hízelgő hogy, ennyire hisz bennem, és hogy ilyen bizalommal van irántam. De rettegek, hogy mi mindenre kérhet még meg az Ecomoda érdekében. Rám bízta a cégét, mert úgy bízik bennem, mint senki másban a világon, és én nem akarok csalódást okozni neki. Most én vagyok a számára a legfontosabb ember a földön, fontosabb vagyok, mint a menyasszonya. De nőként nem létezem a számára. Ráadásul el kellett töltenem egy szörnyű éjszakát az irodában , mert bezártak , és Armando úrnak nem jutott az eszébe, hogy én ott vagyok. Számára csak egy beosztott vagyok. Nem úgy tekint rám, mint egy nőre.

Ma éltem át életem legkülönösebb és egyben legfantasztikusabb éjszakáját. Ma vele voltam, és megmentettem őt a pokoltól. Még sohasem függött ennyire tőlem, itt volt velem, itthon, nálam, olyan közel ahhoz a helyhez, ahol olyan sokszor álmodoztam róla! Sohasem jutott eszembe, hogy ez a csoda, megtörténhet, hogy én egy éjszakát eltölthetek Armando úrral, még akkor is, ha ez volt élete legrosszabb éjszakája. Hallottam egyszer arról beszél, hogy még mindig élete párjára vár, és észre sem veszi, hogy az a nő itt áll néhány lépésre az íróasztalától?

Ma beteljesült az álmom, egész életem legnagyobb és legtávolabbi álma? Beteljesült az a vágyálmom, amiről azt hittem, hogy már sohasem szabadulhatok meg tőle, csak akkor, ha meghalok. Armando úr szerelmet vallott nekem! Igen, megtette. Azt mondta, hogy eszeveszetten imád, és hogy szörnyen féltékeny Nicolasra? És megcsókolt! Megcsókolt az ajkamon! Úgy éreztem, hogy elájulok. Azt hittem , hogy megint becsapott a saját vágyakozásom , amely folyton játszadozik a képzeletemmel, és mindig azt sugallja nekem , hogy Armando úr szerelmes belém, és utána ez az illúzió egyszerre csak köddé válik. De ez az Armando úr, valódi volt. Ezt ő maga bizonyította be nekem, és én is meggyőződhettem róla, amikor megsimogatta az arcomat? Ő volt az, Armando úr, valódi vérből és húsból, az, aki egész nap velem van. Ő volt az a szigorú és kérlelhetetlen férfi, akibe beleszerettem. Ez valódi csók volt? Nem tudom, hogy a mennyország vagy a pokol kapuja előtt állok-e. De ma Armando úr bebizonyította nekem, hogy amit érez valódi. Azt mondta nekem, hogy különleges szépséget fedezett fel bennem. Azt mondta, hogy egy angyalra hasonlítok, és nagyon tetszik neki, hogy ilyen törékeny vagyok. Istenem! Olyan dolgokat fedezett fel bennem, amelyekről sohasem gondoltam volna, hogy egy férfi rálel, kivált nem olyan férfi, mint ő. Úgy érzem, hogy a csillagokat is megérinthetném. Nekem ajándékozta a holdat és az eget is. Nem voltam képes bevallani neki, hogy már régóta szeretem, hogy minden vonz benne: a hangja, az arcvize, a tekintete? Nem tudtam neki mesélni azokról az álmokról, amelyekben mindig megjelent, ő, pedig minden olyan érzését elmesélte, amelyet én ébresztettem benne. Azt mondta, hogy szépnek lát engem. Még mindig nem tudom elhinni. Leginkább attól félek, hogy ismét át kell élnem a szerelmi csalódást. Nem élném túl. Nem tudnám újra feldolgozni az elutasítást, a csalódást és a fájdalom poklát. Add, istenem, hogy ez Armando úrral ne történjen meg még egyszer. Hiszem, hogy ez nem fog megtörténni, mert Armando úr remek ember. Nem tudom hova vezet mindez. Lehet, hogy ez az egész korai még, nekem azonban illúzióim vannak, és ez megrettent. Ám nem is akarok lemondani arról a jogomról, hogy mindezt átélhessem, mert ez a legcsodálatosabb dolog, ami valaha történt velem, és amiről mindig is álmodtam. Hogyan is utasíthatnék vissza olyan férfit, aki naponta ismételgeti, hogy mennyire szeret? Hogyan is utasíthatnám vissza azt a férfit, aki azért, hogy az utcán összeverekedjen a nála alacsonyabb szintű senkikkel, királyi palástjában leszállt a trónjáról, félretette úriemberi mivoltát, és egyáltalán nem törődött elegáns kinézetével. És tette mindezt csak azért, hogy megvédjen. A történtek minden képzeletemet felülmúlják. Ma éjszaka az övé voltam, ez volt életem legszebb éjszakája! A szerelem végre megmutatta az igazi arcát. Ez az éjszaka távolról sem tűnik olyan katasztrofálisnak, mint amelyet korábban kellett átélnem. Én az övé voltam, ő, pedig az enyém.

Ma megint szeretkeztünk, és most sokkal gyönyörűbb volt, mint az első alkalommal. Be akarta bizonyítani, hogy én vagyok a legfontosabb nő az életében, az a nő, akit valóban szeret. Megmutatta nekem, hogy lekörözök minden nőt, még a legszebbeket is. Ma úgy tűnt nekem, hogy gyengédebb és odaadóbb volt, mint bármikor ezelőtt. Istenem, köszönöm neked, hogy elküldted őt nekem. Köszönöm, hogy rajta keresztül megmutattad, hogy én is képes vagyok szeretni és szeretve lenni. Köszönöm, hogy visszaadtad a hitemet, hogy léteznek a világban olyan férfiak, mint Armando Mendoza, akik tiszták, becsületesek és minden előítélet dacára képesek szeretni?

Az a lány, aki most ezeket a sorokat írja a naplójában, csak halvány árnya annak a nőnek, aki egykoron volt. Ma értettem meg, hogy az életem egy állandó körforgás, amelyben mindig ugyanaz a tragédia ismétlődik, csak kegyetlenebb formában. Mintha semmit sem tanultam volna a szenvedéseimből, abból, ahogy már egyszer tönkretettek. Már nincs erőm feltámadni a hamvaimból, egyszerűen nem éri meg. És nem csupán azért, mert álmaim férfija a saját hóhérom lett, és ismét fájdalmas magányra ítélt. És nem csak a Miguellel és a negyedben élő barátaival történt incidens miatt, akik abban fogadtak, hogy ki tud előbb ágyba vinni. Nem is Armando úr és az általa elkövetett csalás miatt van ez, amivel meg akarta menteni a céget. Ez ugyanis egy olyan történet, ami a születésem pillanatától kezdve állandóan ismétlődik. Soha semmi nem változott meg. Mindig én voltam az a csúnyácska, akit félresöpörtek. Soha semmi nem változott, sem az egyetemen, sem a munkában. Az érzelmi életemben pedig pláne nem változott semmi. Azok a férfiak sem változtak, akik úgy néznek ki, mintha valami álomból léptek volna ki. Hogyan is vágyhatnék arra, hogy felébredjek. Milyen hangulattal kezdhetek így a napoknak, ha az élet mindig csak pofonokat osztogat, és rádöbbent, hogy mindig csak azért álmodom, hogy az ébredés valódi pokol legyen. Hű barátom, Nicolas, azt állítja, hogy Armando úr, az egész cége, sőt még a családja is az én kezemben van. Szerinte elintézhetem, hogy Armando úr minden nekem okozott fájdalomért megfizessen, és hogyha elvenném tőle a céget, az igazságos bosszú lenne. Én legszívesebben megszöknék, de nem tehetem. Szembe kell néznem vele. Remélem, hogy holnap történik valami, valami, ami megmutatja nekem az irányt, hogy merre induljak.

Nem tudom honnan vettem az erőt, hogy elutasítsam. Persze tudom, hogy undorodik tőlem, hogy gusztustalannak tart, hogy küldetést teljesít, nehogy elveszítse a cégét. És én nem érhetek hozzá többé. Tudtam, hogy ma este már nem leszek az övé, azt is tudtam, hogy mégis azt akarja, hogy szeretkezzünk még egyszer. A testem annyira kívánja, de az eszem mást diktál, mint a szívem. Az eszem tisztában van vele, hogy csak kihasznál, hogy a szerelmemnek meg kell halnia. De a szívem ezt nem érti, és utána rimánkodik. Csak annyit kérek az égtől, hogy adjon erőt a visszautasításra, hogy ne engedjek neki, hogy adjon erőt, hogy mellette lehessek anélkül, hogy a szívem beleesne a csapdájába. Úgysem tart sokáig. El fogom hagyni!

  Tudom, hogy Armando úr nagyon aggódik, tudom, hogy halálra aggódja magát a cége helyzete miatt. Tudom, hogy kétségbeesve várja a magyarázatomat, hogy végre megtudhassa, mi is ütött belém. De nem én vagyok az, akinek magyarázatot kell adnia, neki kell megtalálnia azt. Ezért nem is érzek bűntudatot, azért amit tettem. Az fáj, amit a lelkem mélyén érzek. Nem tudom, honnan meritek erőt arra, hogy visszautasítsam, és nem essem kísértésbe, hogy a társaságát keressem. Mit számít a fortély, ha így nem omlok a lábai elé, amikor csak rám néz, amikor csak hozzám szól. Még mindig nagyon gyenge vagyok, és ez fáj nekem, mert tudom, hogy míg én akár meg is halnék érte ő csakis a cége miatt, szenved. Nem pedig az én közönyöm, és még kevésbé, a hiányom miatt. Nem akarok ott lenni azon a napon, nem tudnám elviselni, hogy az oltár előtt látom az ő oldalán. Azon a napon számomra minden véget ér. Remélem, hogy addigra semmit sem érzek majd iránta, bár ezt alig hiszem. Talán sosem leszek képes kitörölni őt a szívemből. Azt kívánom bárcsak a szívem is megértené, hogy sosem volt és soha nem is lehet az enyém. Ahogy Nicolas mondta- egy olyan vonzó férfi, mint Armando úr, kizárólag akkor figyelne oda, és szeretne bele szenvedélyesen egy ilyen csúfságba, hogyha megbűvölnék. De én sosem nyúlnék ilyen eszközökhöz, hogy megnyerjek magamnak egy férfit. Inkább egyedül halok meg. Ezért hát továbbra is el kell viselnem ezt a gyötrelmet, ami a szívemben ég.

folyt köv.